E-ügyintézés

 
Tekintettel, az elektronikus ügyintézésre vonatkozó szabályozásra, amely az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvényben (továbbiakban Eüsztv.) került meghatározásra, 2018. január 1. napjától kezdődően a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (továbbiakban: Rendészeti Igazgatóság) is kötelezett az ügyek elektronikus intézésének biztosítására. 
 
A jogszabályban foglaltak szerint, az Ügyféllel történő elektronikus kapcsolattartás biztonságos kézbesítési szolgáltatáson (Ügyfélkapu/Hivatali Kapu) keresztül kell, hogy történjen, amely lehetővé teszi a neki címzett üzenetek fogadását, illetve az ügyfél által elektronikus úton tett beadvány kézhezvételének visszaigazolását. Az elektronikus ügyintézést biztosító szerv köteles az Ügyfélkapun keresztül benyújtott elektronikus beadványok fogadására, feldolgozására, valamint legalább fokozott biztonságú és közigazgatási követelményeknek megfelelő elektronikus aláírással, illetve elektronikus bélyegzővel ellátott (hiteles) elektronikus dokumentumok előállítására, amelyet a Rendészeti Igazgatóság az e-Papír, valamint ÁNYK elektronikus űrlapkitöltés-támogatási szolgáltatáson keresztül biztosít.
 
Az e-Papír olyan Központi Elektronikus Ügyintézési Szolgáltatás (KEÜSZ), amelyet a Kormány biztosít a jogszabályban kijelölt szolgáltató (NISZ Zrt.) útján. Az e-Papír lehetővé teszi, hogy az Ügyfél az elektronikus azonosítási szolgáltatáson keresztül (Központi Azonosítási Ügynök) az azonosítását követően szabad szöveges beadványt terjesszen elő, amennyiben a beadvány elektronikus úton történő előterjesztését a jogszabály nem zárja ki, és a beadvány elektronikus úton történő előterjesztésére jogszabály formai követelményt nem állapít meg.
 
Az Általános Nyomtatványkitöltő-keretprogram (ÁNYK) űrlapbenyújtás-támogatási szolgáltatás, amely a KEÜSZ szolgáltató által elérhetővé tett, letölthető alkalmazás használatával biztosítja a szolgáltató által meghatározott technikai előírásoknak megfelelő elektronikus űrlapok megtervezését, ügyfél általi kitöltését és az azonosított (Ügyfélkapu) ügyfél általi benyújtását.
 
A Rendészeti Igazgatóság a jogszabály által előírt kötelezettségét, az alábbi két ügytípus vonatkozásában, a honlapon közzétett űrlapok, e-Papír linken keresztül történő kitöltésével biztosítja:
    I. „a szabálysértési bírság felülvizsgálata iránti kérelem”
    II.  „kérelem a közterület-felügyelő döntésével összefüggésben”
 
Az alábbi ügytípus vonatkozásában, a Rendészeti Igazgatóság az elektronikus ügyintézés lehetőségét, a honlapon közzétett, ÁNYK nyomtatvány kitöltésével biztosítja:
    III.  „ keresetlevél közigazgatási per megindításához”
Kérjük, hogy a fenti nyomtatványok kitöltésének megkezdése előtt, tekintsék át az űrlap (e-Papír, ÁNYK) logója/linkje alatt szereplő tájékoztatást.
A Rendészeti Igazgatóság az elektronikusan intézhető ügyeinek felsorolását és az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatos szabályokat a Rendészeti Igazgatóság elektronikus űrlap biztosításával nyújtott elektronikus ügyintézési szolgáltatási szabályzata (a továbbiakban: Szolgáltatási Szabályzat) tartalmazza, amely az alábbi linken érhető el:
 
 
Indokolt felhívni a figyelmet, hogy a Rendészeti Igazgatóság az elektronikus ügyintézést – jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában – a Szolgáltatási Szabályzatában meghatározott hivatali időben biztosítja. A Rendészeti Igazgatóság az elektronikus ügyintézési szolgáltatás keretében megküldött beadványokat, kérelmeket, bejelentéseket hivatali munkaidőn kívül nem kísérik figyelemmel, ezért amennyiben azonnali intézkedést igénylő eseményről kíván bejelentést tenni, úgy azt a Fővárosi Ügyeleti és Irányító Központ (FÜIK) 24 órájában hívható alábbi telefonszámán teheti meg:
06-1-301-7500
Elektronikus ügyintézéssel kapcsolatosan felmerült kérdésekben az országos telefonos ügyfélszolgálat (Kormányzati Ügyfélvonal) nyújt segítséget. Telefonszám: 1818
Technikai kérésekkel kapcsolatban: 1.6-os menüpont
Szakmai kérdésekkel kapcsolatban: 7-es menüpont
Külföldről hívható szám: +36 1 550 1858

 

I. Tájékoztatás a szabálysértési helyszíni bírság felülvizsgálata iránti kérelem benyújtásához szükséges nyomtatványhoz
 
Amennyiben a szabálysértési helyszíni bírság felülvizsgálatát abból az okból kezdeményezi, mert álláspontja szerint a bírság kiszabása jogszabálysértő kérem, hogy az alábbi űrlapot szíveskedjen kitölteni:  
 
BP 1052 FORI
 
Tájékoztatjuk, hogy a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (továbbiakban: Szabs.tv.) 99/A. § (2) bekezdésében foglaltak szerint a helyszíni bírsággal sújtott személy kérheti - a döntéstől számított harminc napon belül -, hogy a helyszíni bírságot kiszabó szerv vagy személy hivatalból vizsgálja felül a döntését, ha döntése az alábbiak miatt jogszabályt sért.
 
    • ha a jogsértés bűncselekményt valósít meg; 
    • ha a jogsértéssel összefüggésben jogszabály nem szabálysértési, hanem közigazgatási bírság kiszabását rendeli el;
    • olyan cselekmény miatt, amelyet az elkövetés idején a jogszabály nem rendelt szabálysértésként büntetni;
    • büntethetőséget kizáró ok áll fenn;
    • külön törvényben felsorolt azon esetekben, amikor a megbízhatósági vizsgálatot folytató személy jogszabályban meghatározott feladata ellátása során elkövetett szabálysértés miatt a felelősségre vonás alól mentesül,
    • fiatalkorúakra vonatkozó, Szabs. tv. által előírt alábbi szabályok megsértése esetén: 
        ◦ fiatalkorú esetén a kiszabott helyszíni bírság összege maximum 25.000 Ft forint
        ◦ fiatalkorú esetén a 63/2012. (IV: 2.) Kormányrendeletben meghatározott kötelező mértékű helyszíni bírsággal sújtandó szabálysértés elkövetése esetén, ha
a) a helyszíni bírság kormányrendeletben meghatározott kötelező mértéke nem haladja meg a 25.000 Ft-ot, akkor a kormányrendeletben meghatározott összeget kell kiszabni. Ennél magasabb összegű helyszíni bírság került kiszabásra;  
b) helyszíni bírság kormányrendeletben meghatározott kötelező mértéke meghaladja a 25.000 Ft-ot, akkor maximum 25.000 Ft összegű helyszíni bírságot szabható ki.
 
    • fiatalkorúval szemben pénzbírságot vagy helyszíni bírságot csak akkor lehet kiszabni, ha a fiatalkorú annak megfizetését vállalja. Helyszíni bírság törvényes képviselő jelenléte nélkül nem szabható ki.
    • a közterület-felügyelő olyan szabálysértés miatt szabott ki helyszíni bírságot, melyre kifejezett felhatalmazása nincs;
    • a cselekmény nem szabálysértés;
    • a szabálysértést nem az eljárás alá vont személy követte el;
    • nem a törvényben meghatározott mértékű bírság került kiszabásra;
    • ha a 63/2012 (IV. 2.) kormányrendeletben meghatározott kötelező mértékű bírságnál magasabb összeg került kiszabásra 
Ha a helyszíni bírságot kiszabó szerv vagy személy ez alapján megállapítja, hogy a döntés a helyszíni bírság kiszabására vonatkozó jogszabályt sértett, a döntését módosítja vagy visszavonja. 
Ha a helyszíni bírságot kiszabó szerv vagy személy azt állapítja meg, hogy a döntés módosításának vagy visszavonásának nem állnak fenn a feltételei, a helyszíni bírsággal sújtott személyt tájékoztatja álláspontjáról. A helyszíni bírságot kiszabó szerv vagy személy az erre vonatkozó bejelentés megtételétől számított tizenöt napon belül módosítja vagy vonja vissza a döntését, illetve tájékoztatja a helyszíni bírsággal sújtott személyt.
 
II. Tájékoztatás a közterület-felügyelő döntésével összefüggésben benyújtandó nyomtatványhoz
 
Amennyiben kérelmét, a közterület-felügyelő döntésével összefüggésben, az alábbi indokok miatt kívánja benyújtani, úgy kérjük, hogy az alábbi űrlapot szíveskedjen kitölteni:
 
BP 1052 FORI
 
    a) a közterület-felügyelő döntésével összefüggésben történő tájékoztatás kérés
    b) a gépjármű kerékbilinccsel történő rögzítése/elszállítása tárgyában hozott döntés felülvizsgálata iránti kérelem
    c) közérdekű bejelentés/panasz megtétele
 
    a) Amennyiben a Rendészeti Igazgatóság közterület-felügyelője Önnel (üzemeltetésében/tulajdonában álló gépjárművel) szemben intézkedést foganatosított (helyszíni bírságot szabott ki, közigazgatási/szabálysértési eljárást kezdeményezett, a gépjárművet kerékbilinccsel rögzítette, és/vagy azt a jogsértés helyszínéről elszállította) és azzal összefüggésben információra van szüksége (pl.: fényképfelvételek kikérése) kérjük ezt a nyomtatványt szíveskedjen kitölteni.
 
Tájékoztatjuk, hogy egy adott ügyben kizárólag a jogsértő cselekményt megvalósító személy, valamint a gépjármű üzembentartója/tulajdonosa részére áll módunkban érdemi információt szolgáltatni, ezért amennyiben Ön az adott ügyben érintett egyéb érdekelt személyként kíván kérelmet benyújtani, azzal egyidejűleg meghatalmazás becsatolása is szükséges.
 
    b) Amennyiben a Rendészeti Igazgatóság közterület-felügyelői által foganatosított intézkedés során, gépjárművének kerékbilinccsel történő rögzítésére, vagy elszállításra került sor és álláspontja szerint az intézkedés jogszerűtlen volt, amellyel szemben panasszal kíván élni, úgy kérjük, hogy az intézkedés felülvizsgálata érdekében ezt a nyomtatványt szíveskedjen kitölteni. 
 
    c) Tájékoztatjuk, hogy ha a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény szerinti panasz vagy közérdekű bejelentés megtételével kíván élni, azt szintén a fenti űrlap kitöltésével teheti meg.
 
Panasz: olyan kérelem, amely egyéni jog- vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul, és elintézése nem tartozik más - így különösen bírósági, közigazgatási - eljárás hatálya alá. A panasz javaslatot is tartalmazhat.
 
Közérdekű bejelentés: olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása vagy megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja. A közérdekű bejelentés javaslatot is tartalmazhat.
 
Tájékoztatjuk, hogy 2/A. § (1) bekezdése értelmében, a korábbival azonos tartalmú, ugyanazon panaszos vagy közérdekű bejelentő által tett ismételt panasz vagy közérdekű bejelentés vizsgálata mellőzhető.
 
    d) Tájékoztatjuk továbbá, hogy a Rendészeti Igazgatóság jogszabályi felhatalmazás hiányában, nem jogosult a közterület-felügyelő intézkedéséhez kapcsolódóan méltányosságot gyakorolni, (pl.: kiszabott bírságot törölni) illetve részletfizetés lehetőségét sem áll módjában biztosítani. Erre kizárólag, a szabálysértési/közigazgatási eljárás keretében, az eljárást lefolytató hatóságnak van lehetősége.
 
III. Tájékoztatás a közigazgatási per megindításához benyújtandó keresetlevél nyomtatványhoz
 
Amennyiben a közterület-felügyelő véglegessé vált döntése (elismert közigazgatási helyszíni bírság, közigazgatási típusú ügyben hozott határozat, közigazgatási figyelmeztetés) ellen közigazgatás pert kíván indítani, úgy kérjük, hogy a közigazgatási per megindításához szükséges keresetlevelet az alábbi linken elérhető űrlap kitöltésével, az Ügyfélkapun keresztül szíveskedjen benyújtani:
 
 
Az ügyfél a véglegessé vált döntés ellen közigazgatási pert indíthat. A közigazgatási pert keresetlevél benyújtásával lehet megindítani, melyet a vitatott cselekményt megvalósító közigazgatási szervhez kell benyújtani.
 
A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság felé az ügyfélnek három esetben van lehetősége keresetlevél benyújtására:
- a hatósági eljárásban meghozott közigazgatási határozattal, 
- a közlekedési jogsértéssel összefüggő helyszíni figyelmeztetéssel, valamint
- a közlekedési jogsértéssel összefüggő elismert közigazgatási bírság kiszabásával szemben.
 
A keresetlevél benyújtására az jogosult, akinek jogát vagy jogos érdekét a közigazgatási tevékenység közvetlenül érinti.
A keresetlevelet a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatósághoz, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak címezve kell eljuttatni. A keresetlevelet ügyfeleink postai úton, vagy az erre a célra rendszeresített ÁNYK nyomtatványkitöltőn keresztül, Ügyfélkapus kézbesítés útján is benyújthatják. Jogi képviselő igénybevétele esetén az elektronikus kapcsolattartás kötelező.
 
1.A keresetlevél tartalmazza
a) az eljáró bíróság megjelölését,
b) a felperes nevét, cégjegyzékszámát vagy más nyilvántartásba-vételi számát, lakcímét vagy székhelyét, adóazonosító számát és perbeli állását, továbbá képviselője nevét, lakcímét vagy székhelyét, illetve - ha ilyennel rendelkezik - egyéb elérhetőségét,
c) az alperes nevét, székhelyét és perbeli állását, továbbá - ha ismert - képviselője nevét, lakcímét vagy székhelyét,
d) a vitatott közigazgatási tevékenység és az arról való tudomásszerzés módjának és idejének azonosítására alkalmas, illetve ahhoz szükséges adatot,
e) azokat az adatokat, amelyekből a bíróság hatásköre és illetékessége megállapítható,
f) a közigazgatási tevékenységgel okozott jogsérelmet, az annak alapjául szolgáló tények, illetve azok bizonyítékai előadásával és
g) a bíróság döntésére irányuló határozott kérelmet.
keresetlevél benyújtásának határideje a vitatott döntés közlésétől számított 30 nap.
 
2.A keresetlevélhez csatolni kell azt az okiratot vagy annak másolatát,
a) amelyre a felperes bizonyítékként hivatkozik,
b) amely a képviselővel való eljárás esetén a képviseleti jogosultságot igazolja, illetve
c) amely a bíróság által hivatalból figyelembe veendő tény igazolásához szükséges.
 
3. Ha a felperes jogi képviselővel jár el, a keresetlevél tartalmazza a felperes jogi képviselőjének nevét, székhelyét, ügyvédi iroda esetén az ügyintéző nevét, több jogi képviselő esetén a hivatalos iratok kézbesítésére kijelölt jogi képviselő megjelölését, telefonos, illetve elektronikus elérhetőségét. 
 
Az eljárás illetékköteles, melynek összege 30.000 forint. Az illetéket előzetesen leróni nem kell, azt annak kell megfizetnie, akit a bíróság erre kötelez.
A vitatott cselekményt foganatosító közigazgatási szerv (jelen esetben a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság) megvizsgálja döntése jogszerűségét, és amennyiben a döntést saját hatáskörben nem vonja vissza vagy nem módosítja, a keresetlevelet az eljáró Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság részére 15 napon belül továbbítja.
 
Tájékoztatás a Rendészeti Igazgatóság közterület-felügyelője által foganatosított intézkedéssel összefüggő panasz eljárásról
 
Tájékoztatjuk, hogy a közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény (a továbbiakban: Kftv.) 23. § (3) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a felügyelői intézkedést követően közigazgatási hatósági vagy szabálysértési jogorvoslati eljárás nem indul, az intézkedéssel szemben panasznak van helye. A panasz elbírálására az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról szóló 2012. évi CXX. törvény (a továbbiakban: Erfesztv.) rendelkezései az irányadóak.
 
Tekintettel az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 457/2017. (XII.28.) Korm. rendelet 205. § (10) bekezdésére, 2018. január 1-jével a Rendőrség szerveiről és a Rendőrség szerveinek feladat- és hatásköréről szóló 329/2007. (XII.13.) Korm. rendelet 12. § (3) bekezdése az alábbi e) ponttal került kiegészítésre. 
 
A 12. § (3) bekezdés e) pontjában foglaltak alapján, a rendőrkapitányság közigazgatási hatáskörében első fokon elbírálja az Erfesztv 22. § (4) bekezdés b) pontja szerinti panaszt, amely értelmében, akinek az e törvény szerinti kényszerítő eszköz alkalmazása jogát vagy jogos érdekét sértette az 1. § (1) bekezdés c)-l) pontjában meghatározott esetben – azaz a rendészeti feladatokat ellátó személyek, így a közterület-felügyelők esetében is- a Rendőrséghez fordulhat panasszal.
 
Az Erfesztv. 22. § (1) és (2) bekezdése kimondja továbbá, hogy a rendészeti feladatokat ellátó személy intézkedéséről, amennyiben kényszerítő eszközök alkalmazására is sor került szóban - haladéktalanul, rövid úton - jelentést tesz a munkáltatójának. A 22. § (2) bekezdés utolsó fordulata értelmében, a munkáltató az intézkedés vagy kényszerítő eszköz alkalmazásának jogszerűségét kivizsgálja, amelyre tekintettel e hatáskör főszabályként a munkáltatót illeti meg.
 
Továbbá 2018. január 1-jén hatályba lépett a személy- és vagyonőr, a magánnyomozó, az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységével, valamint a fegyveres biztonsági őrséggel kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárások eltérő és kiegészítő szabályairól szóló 487/2017. (XII.29.) Korm. rendelet, melynek 15. §-ában foglaltak alapján, az Erfesztv. 22. § (4) bekezdés b) pontja szerinti panaszt első fokon a rendőrkapitányság bírálja el. Az elsőfokú döntéssel szembeni fellebbezést a megyei, fővárosi rendőr-főkapitányság bírálja el. Felügyeleti szervként a fellebbezés elbírálására jogosult hatóság jár el.
A fentiekre tekintettel, a Rendőrségnek a panasz kivizsgálására kizárólag a rendészeti feladatokat ellátó személyek - közterület-felügyelők - által alkalmazott kényszerítő eszköz (testi kényszer, vegyi eszköz, szolgálati kutya, rendőrbot és bilincs) alkalmazásának jogszerűsége tekintetében van hatásköre. Ilyen esetekben az Erfesztv.  22.  § (5) bekezdés alapján a Rendőrségnél a panaszt a kényszerítő eszköz alkalmazásától, ha pedig a panasz előterjesztője az őt ért jogsérelemről később szerzett tudomást, a tudomásszerzéstől számított nyolc napon, de legkésőbb a kényszerítő eszköz alkalmazásának időpontjától számított három hónapon belül lehet előterjeszteni.
 
Tekintettel arra, hogy a fentiek szerinti panaszt a Rendőrséghez kell benyújtani, azt az alábbi linken keresztül tudja megtenni:
 
Tájékoztatjuk továbbá, hogy amennyiben a panasz olyan intézkedésre vonatkozik, amely során kényszerítő eszköz alkalmazására nem került sor (pl.: a gépjármű elszállítása, kerékbilinccsel történő rögzítése), annak elbírálására a Rendőrség a továbbiakban nem rendelkezik hatáskörrel eljárni, ezért ilyen esetekben a panasz kivizsgálását az intézkedés jogszerűségének megállapítására vonatkozó vizsgálata keretén belül a Rendészeti Igazgatóság folytatja le. Amennyiben ilyen típus ügyben kíván elektronikus úton kérelmét benyújtani azt a II. számú ügytípusnál közétett e-Papír nyomtatványon keresztül tudja megtenni.